Isten haragjával dacolni... (Légió, 2010)
2010.02.21. 01:02 2 hozzászólás chromeshelter
- jelen írás a Felhúzós névre keresztelt (teljesen egyedi) cikksorozatunk első eleme, amely keretein belül más kritikusok által vérbe alázott filmeket védünk majd meg ügyesen... -
Isten haragjával dacolni élvezetes bűn... már amikor jól csinálják. Szerencsére minden negatív előjel, valamint a kritikusok által keltett masszív ekehullám ellenére őszintén tudom azt mondani, hogy a Légió egy működőképes alkotás. Scott Stewart rendező nagyon is tudta mit csinál, amikor lefektette világvége-filmjének határait, megálmodta a karaktereket, és kijelölte a cselekmény helyszínét. Keveset markolt, de azt biztosan tudta hozni.
A Légió apokalipszisfilm és egyben saját műfajának paródiája is - csak úgy, mint a tavalyi év egyik legkellemesebb (ámde bűnös) élvezeteként megjelenő Jennifer's Body (hadd ne írjam le a film gyalázatos magyar címét) volt. Valószínűleg a ribanckodó Megan Fox-al eladott mozgókép (a tangás-smárolós jeleneten kívül) azért kapott némileg jobb kritikákat jelen írásom tárgyánál, mert ott a zsáner elé tartott görbe tükör sokkal nyilvánvalóbban jelent meg, mint a Légió esetében.
Scott Stewart első filmjével ugyanis nem rág a néző szájába semmit. Ő mindössze hihetetlen klisékkel, rossz párbeszédekkel, és igen ütős akcióval operál. Utóbbi a viszonylag szolid, huszonhat milliós büdzsé ellenére nagyon dicséretes, előbbi kettő szándékos mivoltát pedig én személy szerint simán elhittem a rendező úrnak.
A történet dióhéjban annyi, hogy az emberiség ismét kihúzta a gyufát, és ezért az égi főnök büntetést mér tékozló fajtánkra. Mivel már odafent is mindenki látta a 2012 című filmet (nem, nekik sem tetszett), ezért a gagyi árvizes megoldás helyett Scott Stewart úr filmjének istene zombinak tűnő angyal-légiókkal intézteti el fajunk exterminálását. A cél pontosabban nem is az egész emberiség kiírtása, csupán egy hamarosan megszülető fiúgyermek meggyilkolása, kinek világra jövetele jelentené fajunk reményét a túlélésre.
A terhes lánnyal kezdődő "valahol már láttam ilyet" karakterfelhozatal hibátlan. A mű kilencven perce alatt megfordul a vásznon egy túlsúlyos fekete bőrű, kampókezű szakács, egy - szintén a legsötétebb bőrszínt képviselő - gengszter/suhanc, rohanó üzletember - üzletasszony páros tinikurva lányukkal, texasi vendéglős redneck, texasi vendéglős redneck autószerelő fia, és még sorolhatnám... Persze egy ilyen ágról szakadt bagázsnak esélye sem lenne a mennyek seregei ellen, ha nem állna melléjük Michael, a rebellis arkangyal, aki - mivel tudja, hogy hosszú telet jósolnak - a film elején két sporttáskányi fegyvert rámol ki egy raktából maga, és jövendőbeli barátai számára, akikkel aztán beveszik magukat a film helyszínéül szolgáló, hangzatosan "Paradise Falls" névre keresztelt útszéli étterem falai közé.
Sajnos a Legjon sem áll non-stop akcióból, valamint a szereplők szájából elhangzó random mélynek ható kontentek beöntéséből, de Scott Steward rendező mentségére legyen mondva, hogy érezhetően nyűgként élte meg azt, hogy az ő általa okosan kigondolt piff-puffot, és a sírvaröhögősen buta beszólásokat valamivel össze kell kötni (Scotty! Ezt hívják filmnek. Tudom, tudom, hogy ez régimódi, de sajnos ez van... Én megértelek.). A kézzel fogható tartalom ennek a hozzáállásnak megfelelően olyan szintre lett kurtítva, hogy még a fontosabb történeti elemeket is legfeljebb egy-egy mondatban tárgyalja Michael arkangyal és társasága, viszont véleményem szerint jóhiszemű néző ennél sokkal többet nem is igényelne...
Természetesen a sztori ilyen hihetetlen mértékű kidolgozatlansága (majdnem) minden film esetében akasztással járna, viszont ha arra gondolunk, hogy itt egy apokalipszis-paródiáról van szó, akkor igen nehezen róhatunk fel egynél több mínuszpontot a Légió számlájára. Egy ilyen film esetében véleményem szerint egyáltalán nem szükséges elhinnünk azt, hogy valóban létezik egy világ Paradise Falls-on kívül is (mert persze, hogy nem létezik), hiszen egyszerűen nem erre megy ki a játék. Csak dőljünk hátra a (lehetőleg mozi-) székben, és élvezzük a hentelést meg a buta szereplők fapofájú játékát extra nagy adag popcornnal a kezünkben! A pörgős részek majdnem hibátlanok, a hangulat és a zene is ül, a párbeszédek kellően buták, valamint akad jónéhány "aztakurva" pillanat is. Így kell egy mára sivár műfajban király filmet alkotni. Felesleges körök futása nélkül, mindenkinek befákkolva. Well Done!
- a film március 18.-án nyit a hazai mozikban -
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dominik Blasir 2010.02.21. 19:57:32
VVega · https://debugme.eu/ 2010.02.21. 20:44:59
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
